Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

XXI. évfolyam 31. szám, 2011. július 31.
Aktuális

Kinek is volt ez jó?...

Nyomtatás E-mail
Vas Ede   

Sokadik érettségi találkozónkon vettem részt. Osztálytársaim kb. fele már régóta külföldön él. Még 1989 előtt szöktek a „szabad”, jóléti világba. (Akkoriban nagy hóbort volt a kölföldre szökés. Sok ismerősöm hagyott itt csapot-papot Eldorádó után sóvárogva). Azóta rendszeresen, nagy szeretettel mindig eljönnek találkozóinkra. Közülük három Svédországban élő rendre meg is látogatott falusi otthonomban, mivel a tlálkozót követően egy-két hétig itthon maradtak szülőföldjükön. Nagyon kedves egykori kollégámmal poharazgatva sok mindenről beszélgettünk, emlékeztünk... Kérdezetlenül, szomorúan  egyszer csak megjegyezte: – Nem akarom részletezni a dolgokat, de tudd meg, hogy nagy ára van annak, hogy mi ott élünk! –Éreztem mély szomorúságát és nem folytattam tovább a témát.

Bővebben...
 
Interjú

Biciklivel Mária útján

Nyomtatás E-mail
Molnár József, Bodó Márta   


Hazatértek a zarándokok 

Július 24-én éjjel – immár kisbuszon, a kerékpárokat biztonságosan a furgonba pakolva – hazaérkeztek a kerékpáros  Ca­ri­tas-zarándokok Kolozs­várra, Ma­­rosvásárhelyre, Csík­ba. A július 6-án Csík­som­lyó­ról induló 10 zarándok 18 nap alatt tette meg  az utat és július 23-án több mint 1400 kilométer megtétele után megérkezett a magyarság legnyugatibb zarándokhelyére, az osztrák Mariazellbe. A Mária-úton több Mária-kegyhelyet érintve Mária oltalmába ajánlották az irgalmas szeretet gyakorlatának kibontakozását a Kárpát-medencében, ugyanakkor útjukon találkoztak közösségekkel, elvitték hozzájuk a csíksomlyói Szűzanya üzenetét, beszéltek a Mária-útról és a Caritasnál végzett munká­jukról.

Míg az út elején a rettentő kánikula nehezítette az utat, az utolsó napokban a szemerkélő eső és az osztrák hegyvidék igencsak friss levegője „izzasztotta” meg őket. Majdnem mindenhol a Mária-út önkéntesei várták őket, kínálták meg pogácsával, ebéddel, vacsorával és szálláshellyel, majd csatlakozva hozzájuk kísérték, vezették útjukat, mondhatni kézről kézre adták a zarándokokat. Így az út sikere a sok támogatónak és segítőnek köszönhető, és annak a sok imának, igazi útravalónak, amivel az itthoniak lélekben elkísérték őket. Az utolsó napon a schwarzaui templomban a szó szoros értelemben fapados szálláson, de a szentség jelenlétében ébredtek, és a hajnali 5 fokban indultak el az aránylag rövid, 56 kilométeres, de nagy szintkülönbségeket rejtő utolsó távon. Az autós kísérők is gyalog tették meg az utolsó 20 kilométert, így teljesedett ki a zarándoklat: kerékpáros és autós után gyalogos zarándoklattal.

Bővebben...
 
Interjú

A magyarságtudomány nem csak magyar ügy

Nyomtatás E-mail
Bodó Márta   

Nemzetközi hungarológiai kongresszus Kolozsváron 

Dr. Gábor Csilla szerint megtiszteltetés, hogy Kolozsvár, s lényegében az erdélyi tudományosság megkaphatta egy ilyen méretű kongresszus szervezésének feladatát. 

Kolozsváron tartják augusztus 22–27. között a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, amelynek témája: Nyelv és kultúra a változó régióban. A kongresszuson lesznek plenáris előadások és szimpóziumok, valamint szekció-előadások is. A szekciók munkája a szimpóziumokkal párhuzamosan folyik majd, különböző helyszíneken. A főbb szekciók (amelyeken belüli további alszekciók is lesznek) a következők: filozófia, hungarológia, irodalom, művészettörténet, néprajz, nyelvészet, színház, zene, szociológia–politológia–demográfia, történelem és filmtudomány.

Bővebben...
 
Panoráma

Nőszövetségek találkozója Nagykárolyban

Nyomtatás E-mail
Józsa Zsuzsanna   

Amint Fábián Mária, az Erdélyi Római Katolikus Nőszövetségek Egységének elnöke korábban tájékoztatta lapunkat, szeptember 5–7. között tartják Nagykárolyban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Nőszövetség szervezésében Megélni a Krisztusi szeretetet és ezen keresztül építeni Isten országát mottóval a nőszövetségek egységének éves találkozóját, ahová az egyes tagszervezetek elnökeit, illetve a lelkivezetőket hívják és várják.

Bővebben...
 
Panoráma

Évforduló Kézdivásárhelyen

Nyomtatás E-mail
Dávid Imre   

Tizenhat éve rendszeresen végzik az éjszakai szentségimádást 

A Szentháromság plébánia híveinek imacsoportja az éjszakai szentségimádást 1995. július harmadik péntekén kezdte el. Ennek ünnepelték az idén a tizenhatodik évfordulóját. Tizenhat évvel ezelőtt Tempfli Mária nyugdíjas tanárnő kezdeményezésére és kitartó munkája eredményeként megalakult az az engesztelő imacsoport, amely azóta is minden hónap harmadik péntekén este 8 órától 11 óráig szentségimádáson vesz részt, majd 11 óra után szentmisével és szentségi áldással ér véget az együttlét.

Bővebben...
 
Panoráma

Egy korty Székelyföld

Nyomtatás E-mail
Heinrich Ferenc   

Egy osztálytalálkozó margójára 

Scheffler János püspök és vértanú boldoggá avatási ünnepsége zártával, sok optimizmussal a lelkünkben, július 4-én, kora hajnalban osztálytalálkozóra indultunk a Szé­kelyföldre, pontosabban Csík­szentmiklósra. Papszentelésünk 46. évfordulójának a megünneplésére igyekeztünk. Mint látni fogják, nagy szükségünk volt arra az optimizmusra, amelyet Boldog János püspök életpéldája sugall.

 A szatmári egyházmegyéből már csak ketten indultunk a találkozóra: Kühn Pál és jómagam. Pali kollégám korát meghazudtolva még jól vezet. Igaz, pótsofőrt is vittünk magunkkal, egy szimpatikus fiatalembert Nagykárolyból, akinek ez az utazás rendkívüli élményt jelentett. Gyönyörű magyar nevét sokan irigyelhetnék. Még sosem járt a Székelyföldön, semmit sem tudott róla, pedig az ún. rendszerváltással egyidős lehet. De ez talán nem csak az ő hibája.

Bővebben...
 
Panoráma

Tizenkét ország ferencesei Nagyváradon

Nyomtatás E-mail
(bh)   

Július 14–23. között Nagyváradon tartotta évi nagytalálkozóját – sorban a 33-ikat, s másodszor Romániában (2003-ban Félixfürdőn, akkor 47 országból 80 résztvevővel) – az Európai Ferences Világi Rend. Tizenkét országból – köztük Francia-, Olasz- és Németország, Anglia, Belgium, Hollandia, Szlovákia – 48-an érkeztek az összejövetelre. Az idei programban szerepel többek közt egy máriaradnai és egy máramarosszigeti zarándoklat. Az együttlét fénypontja volt a váradi Barátok templomában bemutatott latin nyelvű szentmise, amelyet Böcskei László váradi püspök celebrált.

Bővebben...
 
Panoráma

Világjáró

Nyomtatás E-mail
Dénes Gabriella   

Uborkaszezonra

A nyár hónapjai könnyed időtöltést kérnek, legalább egy hétnyi lazítást, kikapcsolódást. Munkahelytől függ, vagy inkább munkaadótól, hogy ezen becses napok száma mennyi. Az egyén pénztárcájával meg szoros kapcsolatban áll a nyaralóhely kiválasztása. Négycsillagos szálloda egy tenger partján, netán hegyes tájon, esetleg három és fél margarétás panzió vidéken. Vagy az otthoni szállást választják és körbekirándulják a vidéket, esetleg sátoroznak egy-két éjszakát. Persze ez csak néhány opció. Talán divat is már nyaralni, telelni, üdülni…

Bővebben...
 
Útjelző

Isten neve

Nyomtatás E-mail
Incze Dénes   

II. parancsolat (1. rész) 

Amikor megkezdem Isten II. parancsolatának tárgyalását, idézzük fel a Bibliát, hogyan is szól: „Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába, mert az Úr nem hagyja büntetlenül azt, aki a nevét hiába veszi” (Kiv 20,7). A vallás erénye, amely megkívánja tőlünk, hogy megadjuk Istennek a kellő tiszteletet, azt is követeli, hogy szent nevét is tiszteljük. Minden tisztelet, amelyet a névnek adunk, a személyre hárul, s minden tiszteletlenség a névvel szemben a személyt érinti. Mert a név a személyt helyettesíti. Ha egy személyre gondolunk, róla beszélünk, a nevét használjuk. A név oly drága nekünk, mint a személy, akit helyettesít. Olyan tisztelettel kell körülvennünk a nevet, amilyen tiszteletet érzünk lelkünkben a személy iránt. Az Úr Isten tisztelete is leghamarabb a szóban: nevének dicséretében nyilvánul meg. Ha van első parancs, akkor feltétlenül kell másodiknak is lennie.

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

Félelmem

Nyomtatás E-mail
Grunzó Zsófi   

A félelem állati is, emberi is, vigasztaló, mert otthonos, de kiábrándító is, mert gyötrelemmel jár. Bárkit kérdeznénk, nem akarna többet félni, Isten szeretne lenni, vagy csak magabiztos Káin, aki – bátrak között a legbátrabb – egyedül bóklászik az Éden sejtett határai körül.

De mi nem ezek vagyunk. Van ez az érzés – ki ne ismerné –, ez a kategória, a félelem, az én félelmem, az én számtalan félelmem. Ábel vagyok, meghódolok az előttem álló hatalmas erő előtt, csak el ne pusztítson. Senki más nem ítélkezik fölöttem emiatt, csak Káin. A bennem levő Káin. A bennem levő Ábel óvatos, alázatos, ismeri határait. Káin követelőző és rendíthetetlen. Ábelt gúnyolja, hogy fél. Pedig a vakmerő Káin is fél, csak ő egy másik haláltól, a csendes, nyomtalan, beteljesületlen élet poklától-halálától.

Bővebben...
 

Hírek, hirdetések

Nyomtatás E-mail


Templombúcsú Berettyószéplakon

Július 31-én, vasárnap templomuk búcsúünnepét tartják a berettyószéplaki hívek. A Szent Anna patronátusa alatt álló templomban ezen a napon magyar és szlovák nyelven lesznek szentmisék. A de. 11 órakor kezdődő magyar nyelvű szentmisét Mészáros Antal nagyvárad-újvárosi segédlelkész celebrálja. A szlovák nyelvű szentmise ezt követően, fél 1 órakor kezdődik.

Bővebben...
 
Panoráma

A Magyarok Nagyasszonya oltalma alá kérezkedve

Nyomtatás E-mail
Józsa Zsuzsanna   

Hároméves az Orbán László Távimacsoport 

Július 19-én este 10 órakor ismét összefogóztak lélekben mindazok, akik szükségesnek tartották/tartják az imát – különösképpen a rózsafüzér imádkozását – a magyar nép megmaradásáért, lelki megújulásáért, a fiatalok egymásra találásáért és szövetségre lépéséért az Úr színe előtt, valamint azok is, akik a gyermekáldást, a papi hivatások ügyét, a közösségek és egyének hitben való megerősödését, az egyház szeretetben való megmaradását szeretnék Isten segítségével elérni.

Bővebben...
 
Panoráma

Pasztorális napok a Gyulafehérvári Főegyházmegyében

Nyomtatás E-mail
(MI)   

A Gyulafehérvári Főegyházmegye 2009-ben elkezdett, hároméves pasztorális tervének szerves egészében az első volt a misztérium éve, amelyben igyekeztünk mindennapjainkat Isten szeretetének fényében szemlélni; a második év volt a kommunióé, ekkor elsősorban közösségi létünk megújítására törekedtünk. A most kezdődő harmadik év a misszió éve, amelyben hangsúlyosan figyelünk arra, mi is egyházunk létének titka és forrása: az, hogy Isten szeretetét érzékeltesse és közvetítse az emberek felé.

Bővebben...
 
Panoráma

Hittantábor negyedszer Deményházán

Nyomtatás E-mail
Rózsa Gáspár   

2008-ban keresett és megtalált bennünket ez a tábor. Fehérvári Lajos atya vezetésével eljött hozzánk pár esztergomi fiatal, és nagy élményt hagytak szívünkben. Azóta már harmadszor érkeznek ugyanazok és más fiatalok Mazgon Gábor atya vezetésével, és mindannyiszor a boldogság szigetét varázsolják Deményházára.  A deményházi, ehedi, mikházi, köszvényesi és remetei gyermekek évről évre közel százan vesznek részt a táborban.

Bővebben...
 
Panoráma

A Duna International Kiadó termékeivel bővül a Verbum Egyesület által terjesztett könyvek sora

Nyomtatás E-mail
Baráz Miklós igazgató, Duna International Könyvkiadó   


A Duna International Kiadó közel húszéves kiadói és könyvterjesztői tapasztalattal rendelkezik, elődje Magyarország első magánkiadója volt. A rendszerváltás után témaválasztásában igyekezett követni a társadalmi változásokat és igényeket, a piaci környezet és a versenyhelyzet alakulását, ennek megfelelően alakította kiadói programját.

2010-ben indított új sorozatok:

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

Lelki módon

Nyomtatás E-mail
Fr. Anaklét OFM   

• Aki evangélium szerinti életet él, annak élete – bárhol is él – tanúságtevő élet. Életének értéke és tanúságtévő ereje Isten Lelkétől ered. Ő mozgatja és vezérli.

• Nem szeretünk kiszolgáltatottak lenni. Pedig bármit is teszünk, mégis azok vagyunk. Ha elveszik az áramot vagy a vizet, rögtön nyugtalanok leszünk. Félünk az időskor vagy  a betegség miatti kiszolgáltatottságtól is. Ismerek olyan embert, aki hagyta, hogy szeressük. Nagyon nagy ajándék tudott lenni.

Bővebben...
 
Könyv

Paul M. Zulehner: Vágyakozó istenkeresés

Nyomtatás E-mail
Farmati Anna   

Az osztrák vallásszociológus és pasztorálteológus pap számos könyve, írása ismert az egész magyar nyelvterületen. Újabb könyve saját tapasztalatai és a főként német nyelvterületen készült felmérések alapján a nyugat-európai vallásosságról nyújt reális és elgondolkodtató képet. Olyan jelenségekről beszél azonban, amelyekkel a könyv előszavának megírása óta (2000) eltelt évtized alatt itt keletebbre is egyre inkább szembesülünk: a harcos ateizmus helyett lassan az Isten nélküli, valami bizonytalan spiritualitást kereső és árasztó világ uralkodik el körülöttünk. Zulehner könyve azonban nemcsak rávilágít ezekre a jelenségekre, hanem megpróbál használható attitűdöt is javasolni a pasztoráció számára, amely nem kerülheti meg az ilyen egyénekkel, az ilyen csoportokkal való törődést – hiszen egyfelől ezek az egyházon belül léteznek, másfelől nem mondhat le a missziós területekről sem. Ugyanakkor reális problémaként és ugyancsak reális lehetőségként határozza meg az egyház(ak) „spirituális kimerülését” – amennyiben ezek az egyházak képesek felidézni saját szellemi kincseiket, ugyanis a modernizmus maga is kimerülni látszik.

Bővebben...
 
Pitypang

Anya mesél

Nyomtatás E-mail
Gergely Edó   

az álommadarakról 

Amikor elalszunk, el fog minket repíteni egy zöld madár, mondta kisfiam a déli altatáskor. És hová fog minket repíteni az a zöld madár? – kérdeztem kissé csodálkozva.

Az út szélére, válaszolta habozás nélkül. És, folytatta, apát is el fogja repíteni egy narancssárga madár. De őt a házak tetejére. Azzal, mint aki nagyon igyekszik már a zöld tollak közé, el is aludt nyomban. Egy ideig még töprenkedtem, hogy vajon miféle mese szövődhetik kisfiam kobakjában, aztán óvatosan, nehogy felébresszem, le akartam lopakodni az ágyról, hogy menjek dolgomra. De bizony nem dolgomra mentem, hanem szinte belegyökereztem az ágyba. Egy gyönyörű, nagy madár szállt az ágyunkra. Tolla, mint a lemenő nap fényében égő fűszálak, feje a fenyvesek ezüstjében ragyogott, farktollai a tenger türkizében pompáztak, szeme melegen, barnán csillogott. – Én vagyok a földek és a vizek madara, mutatkozott be. – A kisfiút magammal viszem, mert erdő lelke van. Tiszta, friss és harmatos. Az erdők pedig nagy bajban vannak. Ő talán még tud segíteni. Ha tudsz, gyere utánunk. Ha nem, várj meg itt, talán sikerül visszahoznom őt.

Bővebben...
 



Támogassa adójának 2 százalékával a Keresztény Kulturális Egyesületet, a Vasárnap és Keresztény Szó kiadóját!


Idén is felajánlhatja adójának 2 SZÁZALÉKÁT nonprofi t intézmények számára. Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intéz ményünk fejlődését, a 230-as nyomtatvány kitöltésével ajánlja fel adója 2 százalékát a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:

Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
C.I.F.: RO17111720
Cont bancar (IBAN):
RO45RNCB0106026604990001



Legfrissebb híreink


Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.