Csak az Úrban van üdvösség és erő. Hozzátérnek megszégyenülve mind, akik lázadoztak ellene.

(Izs 45,24)

XXI. évfolyam 48. szám, 2011. november 27.

Adventi feladat: kidolgozni a részleteket

Nyomtatás E-mail
Csiszér Albert   

Egyházunk az új liturgikus évet várakozással kezdi. Szót ad a Messiást váró nemzedékeknek, szószólóiknak, a prófétáknak. Ezeknek az Istentől küldött férfiaknak az érzékeny lelke felfogta, csokorba fogva a történelem szálait bölcsen irányító Isten elé helyezte azokat a vágyakat, amelyek feszültségben tartották a lelkeket. A szent várakozás beköszöntét hirdető jelmondatunk a királyi próféta könyvéből való: „Küldd el, Uram, a bárányt, a földkerekség Urát Szelából a sivatagon át Sion leányának hegyéhez!” (Iz 16,1) 

A B liturgikus év kezdetén Izajás prófétától vett szöveggel indulunk az Isten nagy ígéretének beteljesedését jelentő karácsonyi ünnepek elé. Az adventi szent idő első vasárnapján Izajás imája szólal meg a szentmisében. Szenvedélyes hangon szinte tapinthatóvá teszi a szent vágyak feszültségében izzó lelket.  Fohásszal helyezi Isten elé: „Nos, Uram, te mégis a mi Atyánk vagy! Mi vagyunk az agyag, és te, aki formálsz, kezed művei vagyunk mindnyájan”. Népe vágyait költői szárnyalású sorokban tárja Isten elé: „Bárcsak szétszakítanád az egeket és leszállnál! Megolvadnának színed előtt a hegyek, mint ahogy a láng felgyújtja a rőzsét, és ahogy a tűz felforralja a vizet. Így neved ismertté válna ellenségeid előtt, és a nemzetek megrendülnének színed előtt.” – Mi áll e lelki izzás hátterében? A zsidó nép a babiloni fogságban van.

Bővebben...
 

Adventi koszorú

Nyomtatás E-mail
Csávossy György   


Az adventi koszorú

hitből font remény,

zöld ágak közt felgyúló

arany gyertyafény.


 

Várakozás ideje

advent négy hete,

egymás után lobban fel

lángüzenete.

Bővebben...
 
Panoráma

Az objektív igazság?

Nyomtatás E-mail
Knecht Tamás   


Már közel egy évtizede húzódik a Fehér megyei Verespatakon a környezeti-jogi-politikai-gazdasági vita, hogy nyissa-e meg aranybányáját a kanadai érdekeltségű Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) nevű vállalat. Lassan fel se kell tenni a kérdést Romániában (és Magyarországon), hogy ki nem hallott erről a milliárdos „aranyos” üzletről. És persze – ahogy szokott lenni – a vélemények is megoszlanak. 

A környezetvédők, a magyar politikum, a történelmi egyházak és még sokan mások tiltakoznak a cianoidos technológia és a mérhetetlen környezetrombolással járó beruházás ellen. Míg a kanadai vállalat, a helyi lakosok egy része (többsége?) a befektetés pozitív oldalát nagyítja fel, mindezt oly módon, hogy a magát gondolkodónak, netán intelligensnek tartó ember is már-már kezdi elhinni, hogy csupán a zöld szervezetek radikalizmusáról van itt szó…

Bővebben...
 
Panoráma

Angyaljárás

Nyomtatás E-mail
Ertsey Melinda   

November 19-én először szervezték meg a nagyváradi egyházmegyében a Szent Erzsébet köténye nevű jótékonysági programot. A Nagyváradi Egyházmegyei Ifjúsági Központ meghívására közel 90 gyermek és fiatal érkezett Nagyváradra a bélfenyéri, nagyszalontai és gálospetri gyermekotthonból. A délelőtt első óráiban sok közös játék és ének, illetve egy-egy csésze forró tea „társaságában” ismerkedtek egymással és a hellyel a résztvevők. A déli harangszó imára szólította a fiatalokat: Böcskei László püspök a jelen lévő papokkal és hívekkel közösen szentmisét mutatott be a székesegyházban. A főpásztor „angyaljárásnak” nevezte a gyermekek és fiatalok jelenlétét, akik az Istentől kapott ajándékokat egymással és a vendéglátókkal osztották meg. Ezt egy Szent Erzsébet életéből vett képpel szemléltette: amint Szent Erzsébet köténye csodás módon megtelt rózsákkal, úgy számunkra is számtalan lehetőség adódik, hogy örömet szerezzünk másoknak.

Bővebben...
 
Panoráma

Kulturális és lelki élet Brassóban

Nyomtatás E-mail
Szirmai Béla   

A brassói Pax Romana Egyesület találkozóját Zágoni Mikes Kelemen emlékére szentelte halálának 250. évfordulóján. Mikes Kolozsvárra járt iskolába, innen került II. Rákóczi Ferenc fejedelem szolgálatába, s a szabadságharc kudarca után 50 éven át a nagyságos fejedelem mellett élt Lengyelországban, Franciaországban, végül Törökországban, Rodostóban, ahol 1761. október 2-án elhunyt. A brassói tagság megemlékezett Zágonról, kedves szülőhelyéről, Zaboláról, ahol jótevő rokonai éltek, Abafájáról, melyet édesanyja, Torma Éva özvegysége után a Huszár Ferenccel kötött házassága által még gyermeksége idején megismert. Halála előtt néhány évvel a Huszár családnak szóló levelében említi az ősi abafájai templomot és a plébánosnak küld „egy szép litániát is”. Azt is megemlíti, hogy mostoha, „vagyis édes lelki Atyját” el nem felejtheti, „mert eszköze volt az anyaszentegyházba való létemnek”. A kolozsvári jezsuita iskola, amelyben Mikes tanult, annak utódja megtisztelte emlékét, mert 1940–44 között Zágoni Mikes Kelemen nevét vette fel a főgimnázium.

Bővebben...
 
Panoráma

Kell egy kis áramszünet

Nyomtatás E-mail
Sándor István   

Közel harminc család, több mint száz személy vett részt a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata által szervezett máréfalvi családok napján. A rendezvény közös szentmisével kezdődött, amely segített a családtagoknak lelkiekben is megérkezni, „megállítani a mókuskereket”. A templomból mindenki a kultúrotthonba sietett, Dávid Lajos polgármester köszöntője után Sándor István szociális munkás ismertette a rendezvény célját: a közösségépítésen túl a szülő–gyermek kapcsolat ápolása, egymásra figyelés és az együtt játszás szépségét fel kell eleveníteni, hisz eléggé beporosodik ebben a rohanó világban.

Bővebben...
 
Panoráma

Főhajtás Pálfi Géza előtt

Nyomtatás E-mail
(Varga Gabriella, Vencser László)   

A Jakab Antal Keresztény Kör által szervezett Pálfi Géza-emlékévhez kapcsolódó terveknek megfelelően a Főhajtás Pálfi Géza előtt című, összesen 1400 oldalas könyvtrilógia november 17-én jelent meg. A trilógia első darabja az Emlékképek, gondolatok címet viseli, 328 oldal és valójában egy gyűjtemény. Tartalmazza Pálfi Géza lelki naplóját és kevés publikációját (Életrajz helyett), a halálával kapcsolatosan a nyilvánosságban világszerte napvilágot látott vélekedéseket (Tények és gondolatok), tanítványai, paptársai, tisztelői visszaemlékezéseit (Emlékképek), bemutatja a személye iránti nagyrabecsülés kifejezésének egyházmegyeszerte megjelenő formáit (Kőbe vésve), áttekintést ad az emlékév eseményeiről, az egyes programokon elhangzott beszédeket is közölve (Pálfi Géza-emlékév 2011), a Függelékben közread számos fontos dokumentumot, s végül egy színes képmelléklettel zárul. A trilógia második kötetének címe: Exhortációk diákoknak. A 656 oldalas könyv Pálfi Géza kántoriskolai tanári éveibe, egészen pontosan az 1972 ősze és az 1979 nyara közötti tanévekbe vezet vissza bennünket és időrendi sorrendben haladva megismertet velünk nem kevesebb, mint 366-ot a diákjainak elmondott buzdító beszédeiből. 

Bővebben...
 
Hitoktatóportrék

Senki helyett nem tudok dönteni

Nyomtatás E-mail
Kérdezett Farmati Anna   

Benedek Ramóna tanulmányait Nagyváradon a Sulyok István Református Főiskola szociális munka–teológia szakán és a Borromeo Szent Károly Hittanárképző Főiskolán végezte 1991–1996 között. 2006-ban Kolozsváron a BBTE Római Katolikus Teológia Karán magiszteri képzésén vett részt, amely által betekintést nyert a pasztorálpszichológia rejtelmeibe. Hitoktatói pályáját 1996-ban a bihari, a szalárdi, a szentjobbi, a nagyváradi G. Coşbuc és Dimitrie Cantemir általános iskolában kezdte. 1998-tól a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum hitoktatója. Életfilozófiáját Márton Áron gondolatai fejezik ki a legjobban: A vállatokra nehezedő szerep nagy és felelősségteljes, de úgy becsülnek meg, s az idő mérlegén annyit értek, amennyi értéket önmagatokban, magatartásotokban és feladatotok teljesítésében felmutattok.

Bővebben...
 
Könyv

Hirdesd az evangéliumot

Nyomtatás E-mail
Csirák Csaba   

2011 júniusában vehette kezébe az olvasó a Szent-Györgyi Albert Társaság Otthonom Szatmár megye sorozatában Ardai László Attila kanonok három kötetre tervezett legújabb munkájának első kötetét, a Hirdesd az evangéliumot prédikációs könyv A évét. Ardai Attila nyugdíjazása óta minden vasárnap a 11 órai szentmisén Szatmárnémetiben, a Szentlélek-templomunkban szolgál. Az odatartozó hívek már hallhatták ezeket a prédikációkat és élvezhették üzenetgazdag és világos felépítésű beszédeit. A napokban megjelent a trilógia második kötete is: a B év. Hallatlanul izgalmas szellemi játékot kínál az azonos vasárnapra írott A évi és B évi prédikációk összevetése. Ilyenkor érzékelhető még pontosabban igeliturgiánk végtelen gazdagsága, naprakész kínálata a 21. század emberét kínzó kérdések megválaszolására.

Bővebben...
 
Kitekintő

Díszbemutató az Uránia Filmszínházban

Nyomtatás E-mail
Csirák Csaba   

A szatmárnémeti népzenekedvelő közönség jól ismeri és nagyon szereti Birinyi József népdalkutató, zeneszerző, hangszerkészítő művészt, aki mint a Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny zsűritagja és a rendezvény lelki szellemi motorja közel húsz esztendeje jár városunkba. Mindezek mellett ez a reneszánsz műveltségű ember három évtizede dolgozik a filmgyártásban, televíziózásban. Az MTV és Duna TV több műsorában rendező, operatőr, műsorvezető, főszerkesztő. A ZDF, ORF, CCTV számára producer-gyártóként készített filmeket. Filmjeivel több filmfesztivál díjazottja, többek között a Sacramentói Filmfesztivál zenei nagydíjának nyertese, Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett filmrendező.

Bővebben...
 
Fiatal vagyok és gondolkodom

Értékek

Nyomtatás E-mail
Szénás Csongor   

Számomra kétféle érték létezik az ember életében. Értékek, amelyek kézzel foghatóan egy vagyonba kerülnek, másfelől azok az értékek, amelyek az emberi spiritualitásra utalnak. Nyilvánvalóan az utóbbi többet ér minden „pénznél”, de ebben a rohanó és mohó világban nagyon sokan elfelejtették ezt.

Bővebben...
 

Hírek, hirdetések

Nyomtatás E-mail

Szent Cecília-orgonakoncertek Kolozsváron

Az egyházzene, a zenészek védőszentje Szent Cecília, akinek tiszteletére orgonakoncertek 7. évadját tartják a kolozsvári Szent Mihály-templomban novemberben. Hétfőnként este 7 órától különböző művészek szólaltatják meg a templom orgonáját. November 28-án Miklós Noémi orgonaestjére kerül sor. Ő tanulmányait a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia orgonaszakán végezte Ursula Philippi és Erich Türk osztályában, több szakosító tanfolyamon vett részt Romániában és Németországban. 2005-ben elnyerte a zürichi Zurich Wiekedon nemzetközi orgonaverseny közönségdíjat. (Potyó István)

Bővebben...
 
Panoráma

Nyílt nap a Szent Erzsébet Öregotthonban

Nyomtatás E-mail
Kiss Gabriella   

November 16-án kitárta kapuit a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon az érdeklődők előtt

Az érdeklődők betekintést nyertek az otthon életébe, az új Alzheimer-részleg működésébe, és Magyari Vencel igazgatótól megtudhatták a távlati fejlesztési terveket, amelyekkel az ellátottaik életkörülményeit még családiasabbá próbálják varázsolni.

Bővebben...
 
Panoráma

Nincs helye a félelemnek

Nyomtatás E-mail
Józsa János   

A szatmárnémeti Szentlélek-templom szentelésének tizenhetedik évfordulójára emlékeztek

Ünnepre gyűltek össze a szat­márnémeti Szentlélek-temp­lom hívei, hiszen tizenhetedik éve már, hogy Merk Mihály vezetésével, erőfeszítéseivel, Rei­zer Pál püspök támogatásával a hívek pénzt, energiát és időt adni kész segítségével templomot építettek. Isten házában pedig az évek során közösség született, család formálódott, mely Krisztus király ünnepén hálára emelte szavát.

Bővebben...
 
Panoráma

A katolikus egyház és az épített örökség

Nyomtatás E-mail
Fodor György   

A szó szoros értelmében hiánypótló könyvet mutattak be november 14-én a kolozsvári Szent Mihály plébánia nőszövetségének dísztermében. A kolozs-dobokai főesperesi hivatal támogatásával, a Verbum kiadónál jelent meg a gazdagon illusztrált kötet 

A római katolikus egyház szerepe Kolozsvár építészettörténetében címmel. A szép kivitelezésű könyv a Gloria nyomda munkáját dicséri. Mindeddig hézagos ismereteinket gyarapítja a katolikus egyház építészeti hatása vonatkozásában, és kiemelendő vonása a kétnyelvűség: ugyanis magyar és román nyelven jelent meg, s ez abban is segít, hogy a többségi lakosság helyes és pontos ismereteket nyerjen a valós tulajdonjogi helyzetről is a kolozsvári épített örökséggel kapcsolatban.

Bővebben...
 
Egy falat a léleknek

Szeretet, alázat, szolgálat

Nyomtatás E-mail
Fr. Anaklét OFM   

• Manapság sokat beszélnek a szolgálatról vagy annak hiányáról. Aki valamilyen feladatot lát el, azt mondjuk róla, hogy szolgálatot tölt be. A kereskedő kiszolgálja a vásárlókat, az adózó beszolgáltatja a járulékokat, vagy az illető valamilyen szolgálatot tesz.

• Különbség van a szolgálat és a krisztusi szolgálat között. A különbség abban rejlik, hogy milyen indokkal, illetve belső magatartással tesszük azt.

Bővebben...
 
Útjelző

Az áldozat liturgiája: az átváltoztatás

Nyomtatás E-mail
Incze Dénes   

III. parancsolat (12. rész)

Nemcsak ma üldözik a mohamedán államokban a keresztényeket, hanem régen is üldözték. 1860. július 7-én Damaszkuszban is elveszítették türelmüket velük szemben. Megindult ellenük az üldözés. A keresztények házait előbb kifosztották, majd felgyújtották. Ezt követően megkezdődött a mészárlás. A lazaristák rendháza, az apácák kolostora és a pátriárka épülete lángokban állt. A dühödt rablóbanda már a ferencesek kolostora felé tartott, amikor Emmanuel Ruiz kitette az oltáriszentséget a kápolnába. Szent Klárához hasonlóan várta a csodát. Nem ez történt. Alig tudta magához venni az Urat, rájuk törtek. Akkor ő felment az oltárra, fejét ráhajtotta és így szólt: vágjátok le. Azonnal lefejezték. S még hat társáét is.

Bővebben...
 
Kitekintő

Elvándorlók és úton lévők evangelizációja

Nyomtatás E-mail
Jakab Norbert   

Csíksomlyón találkoztak a migráns- és romapasztoráció felelősei november 10–12. között

A Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia megbízásából és támogatásával Petru Gherghel jászvásári püspök védnöksége alatt találkoztak a római és a görögkatolikus egyházmegyék illetékes papjai. A szatmári egyházmegyéből Borota Ottó, a nagy­károlyi Szentlélek egyházközösség plé­bánosa mint a roma pasz­to­rá­ció felelőse és Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egy­házközösség plébánosa mint kísérő vett részt.

Bővebben...
 
Kitekintő

Afrika elkötelezettsége Krisztusért

Nyomtatás E-mail
(vm)   

Jegyzet XVI. Benedek pápa afrikai útjáról

P. Federico Lombardi SJ, a Vatikáni Rádió főigazgatója Beninből, Afrikából küldte heti jegyzetét, amelyben a pápa azon szavait idézi, amelyekkel Afrikát „hatalmas spirituális tüdőnek” nevezi. Ez a földrész nem pusztán anyagi erőforrásokban gazdag, amelyeket sokan megpróbálnak kizsákmányolni, hanem emberi és spirituális értékekben is, mint amilyen az élet szeretete, a kreativitás, a kultúra.

Bővebben...
 
Pitypang

Akarsz-e játszani?

Nyomtatás E-mail

Ebben a hónapban nem érkeztek be a megfejtések és az eredmények szerkesztőségünkbe, ezért nem tudunk eredményt hirdetni sem. De reméljük, ami késik, nem múlik...

Mostani lapszámunkban találhattok egy-két ötletet adventi koszorú és adventi naptár készítésére. E havi pályázatunk ezzel kapcsolatos, címe tehát: Az én adventi koszorúm/naptáram!

Bővebben...
 



Támogassa adójának 2 százalékával a Keresztény Kulturális Egyesületet, a Vasárnap és Keresztény Szó kiadóját!


Idén is felajánlhatja adójának 2 SZÁZALÉKÁT nonprofi t intézmények számára. Kérjük, amennyiben fontosnak tartja intéz ményünk fejlődését, a 230-as nyomtatvány kitöltésével ajánlja fel adója 2 százalékát a VERBUM Egyesületnek.

Adataink:

Asociaţia Culturală Creştină VERBUM
C.I.F.: RO17111720
Cont bancar (IBAN):
RO45RNCB0106026604990001



Legfrissebb híreink


Püspökkari konferencia Balázsfalván

Május 8–10. között az ország római és görögkatolikus püspökeinek részvételével Balázsfalván szervezték meg a Romániai Katolikus Püspökkari Konferencia tavaszi ülését. A jelen lévő főpásztorok a romániai egyházmegyék pasztorális és adminisztratív kérdéseiről folytattak tárgyalásokat. A püspöki konferencia az egyházi kollegialitás konkrét megvalósulásának egyik formája. (A váradi püspökség titkársága)

 

A Gerhardinum líceum jubileuma

Fennállásának 20. évfordulóját ünnepli a temesvári Ger­har­dinum Római Katolikus Líceum. Az iskola ez alkalommal ünnepli a piarista templom felszentelésének centenáriumát is. A kettős jubileum május 18-án szentmisével kezdődött a piarista templomban. Ezt követően az iskola nagytermében évfordulós ünnepséget tartottak. Május 19-én, szombaton a Piarista Főgimnázium egykori végzősei, növendékei szervezték hagyományos találkozójukat. Május 18–20. között a Gerhardinum Líceum a székelyudvarhelyi Tamási Áron Líceum teológiai osztályának 40 tanulóját látja vendégül. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Országos hittanverseny Nagyváradon

Május 18–20. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szervezésében rendezik meg a Papi hivatások nyomában elnevezésű országos hittanversenyt, amelynek célja, hogy a fiatalok olyan szent életű püspököket ismerjenek meg, akik az erényeket hősies fokon gyakorolták. Ebben az évben Boldog II. János Pál pápa, Boldog Apor Vilmos vértanú püspök és Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek személyével kapcsolatos ismereteiket mérik össze az ország tíz római katolikus középiskolájából érkező résztvevők. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bolgárok ünnepei

Május 20-án, vasárnap délután 4 órakor az aradi bolgár nemzetiségű római katolikus hívek közös szentmisén vesznek részt az arad-belvárosi templomban. A liturgiát celebrálja és szentbeszédet mond Mirciov Sebastian püspöki titkár. A temesvári Notre Dame-zárdatemplomban május 20-án 13 bolgár nemzetiségű gyermek lesz elsőáldozó. Az ünnepi szentmisét 11 órakor Augustinov György kanonok mutatja be, aki a gyermekek felkészítését is irányította. ((Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Középkori templomok Nagyvárad környékén

Horváth Zoltán György budapesti egyetemi oktató a Nagyvárad környéki középkori templomokról, azok építészeti és képzőművészeti értékeiről tartott diavetítéssel egybekötött előadást május 19-én. (A váradi püspökség titkársága)

 

Káptalani szentmise a Vártemplomban

Május 20-án, a hónap harmadik vasárnapján délután 4 órakor a váradi székeskáptalan tagjai a jelen levő papokkal és hívekkel közösen esti dicsérettel (vesperással) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmisét Kóhr Balázs újpalotai plébános celebrálja. (A váradi püspökség titkársága)

 

Bérmálás Aradon

Dirschl Johann általános helynök május 20-án, vasárnap du. 6 órakor az arad-belvárosi templomban 16 fiatalnak szolgáltatja ki a bérmálás szentségét. (Sipos Enikő sajtóreferens)

 

Emléktábla az összefogás jegyében

Tizenkét éve Ákosfalva plébánosa Máté Ferenc. Idetartozik Backamadaras is 38 katolikus hívővel. A helység 1910-ben épült Jézus Szíve-kápolnájának oldalán fa emléktáblát lepleztek le május első felében. A kápolna Thoroczkai Wigand Ede terve alapján készült. A tervező a magyar építészet egyik legjelesebb alakja, Kós Károly pályatársa. A mai Maros megye területén népházak épültek az ő tervei szerint Marossárpatakon, Harasztkeréken, Körtvélyfáján, Nyárádszentlászlón, Mezősámsondon, Sáromberkén, Magyardellőn, Gernyeszegen, Backamadarason iskola és templom is, Marosvásárhelyen polgári lakóházak, intézményi székházak. Backamadarason az ünnepségen a helyi katolikusokkal együtt ünnepeltek a reformátusok is. Jakubinyi György érseket, az ünnepség díszvendégét Barabás Károly gondnok köszöntötte. Jakubinyi érsek a Szűzanyáról szólva elmondta: legnagyobb érdeme, hogy teljesítette Isten akaratát. A Szűzanya személyéhez Szent István öröksége kapcsolja a magyarokat, ő a magyarok védőszentje is. A kápolna udvarán Turbák Zoltán polgármester köszöntötte az érseket, elmondta: a helyi önkormányzatnak fontos volt, hogy szerény összeggel maga is hozzájáruljon az emléktábla állításához. Ezt Barabássy Somogy Örs faragta, ő is leplezte le, majd Jakubinyi érsek áldotta meg. (A gyulafehérvári érsekség sajtószolgálata)

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) és az Ifjúsági, Hivatásgondozó és Ministráns Szenátusi Bizottság nyári programjai

• Tarziciusz-tábor ministránsok számára, fiúknak Hargita­fürdőn, lányoknak Csíkszentdomokoson, a Szent Margit Lelkigyakorlatos Házban. Időpont: június 25–29. Korhatár: 4–8. osztály. Költség: 50 lej (szállás, napi meleg ebéd, kellékek), jelentkezni június 13-ig lehet György Zsolt ifjúsági referensnél (ujnemzedek@yahoo.com; tel.: 0742-518541).

• Gyalogos ifjúsági zarándoklat a gyulafehérvári papszentelésre, különösen középiskolás fiúk számára. Időpontja: június 25–29. Vezető: Simó Gáspár, a Csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Líceum spirituálisa. A programról: négynapi gyalogos zarándoklat (Csíkszereda–Segesvár), innen vonattal Gyulafehérvárra. Bővebb információkat honlapunkon találnak (www.ekip.ro), de kereshetik a szervezőt is (gazsipap@hotmail.com; tel.: 0745-387868).

• Országos Ifjúsági Találkozó – a román anyanyelvű fiatalok figyelmébe: július 25–29. között Jászvásáron szervezik. Autóbuszok indulnak Brassóból, Petrozsényből és Besztercéről. Az érdeklődők hasznos információkat találnak honlapunkon (www.ekip.ro), vagy kereshetik Veres Stelian besztercei segédlelkészt (veresstelian@yahoo.com; tel. 0745-386527).

• Medzsugorjei Ifjúsági Fesztivál – autóbuszos zarándoklat. Információk az Áradat Egyesület honlapján (www.aradat.ro) vagy Péter Zsoltnál (0742-952237).

• A Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) augusztus 13-án, hétfőn kétnapos gyalogos zarándoklattal kezdődik. Zarándokcsoportok indulnak a következő főesperesi kerületekből: székely­udvarhelyi, gyergyói, sepsi-barcasági, kézdi-orbai, valamint a Gyimesekből. Az indulás pontos helyszínét és időpontját a plébániákkal közli az ifjúsági lelkészség. A csoportok a kedd esti ünnepi nyitó szentmisére érnek célba. A CSIT komoly lelki programokkal folyatódik, és csak szombaton, augusztus 18-án ér véget. Információk: www.csitinfo.ro.

Minden programunkról naprakész információk találhatók a www.ekip.ro, valamint a www.csitinfo.ro honlapokon. Minden programra előre be kell jelentkezni a honlapon megjelölt határidőig. (Tamás Barna ifjúsági lelkész)

 

Özvegyek lelki hétvégéje

Június 8–10. között özvegyek számára szerveznek hétvégét a gyergyószárhegyi ferences kolostorban az özvegység mint hivatás témával. A hétvége céljai: megtapasztalni a szerető Isten jelenlétét, közelségét és a közösségi együttlét jézusi módját; segíteni az özvegyeket abban, hogy új életállapotukat el tudják fogadni és Istennek tetsző módon, hivatásként tudják megélni; bátorítást, támogatást, új lelkesedést adni egymás számára. Költségek: 100 lej/hétvége. Jelentkezés: a www.csalad.ro honlapon. Jelentkezés után részletes programot küldenek a szervezők. Bővebb információk Kertész Marikánál a timatadav@yahoo.com e-mail címen vagy a 0743-152008-as telefonszámon.

 

Önmagunk keresése Istenben, Isten keresése önma­gunkban. Személyesen kísért, Szent Ignác-i, csendes lelkigyakorlat

Ajánlatunk: öt egész nap teljes csendben, egyéni és közös elmélkedések, naponta személyes beszélgetés a kísérővel, szentmise, lehetőség a kiengesztelődés szentségére. Kísérők: Bara Irén sa és Bereczki Silvia sa. Időpont: augusztus 7., kedd estétől augusztus 13., hétfő estig. Helyszín: Szent Margit Lelkigyakorlatos Ház, Csíkszentdomokos (Templom utca 1650.). Részletes információ és jelentkezés: július 15-ig e-mailen vagy telefonon: bara_irene@yahoo.de, 0724-012984 vagy bereczki.silvia@segitonoverek.info, 0726-406325.

 

Hagyományőrző tábor a Keresztirány szervezésében

A hagyományőrző tábort augusztus 20–27. között szervezi a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat Pálpatakán IX–XII. osztályos fiatalok számára. A Jézussal és egymással való találkozás itt sokszínű kézműves-foglalkozásokon keresztül történik: játékok, kreatív foglalkozások, beszélgetések, tanítások, műhelymunkák, dicsőítések, szentmisék lesznek a programban. A résztvevők száma 40 fő, részvételi díj: 200 RON, testvéreknek 150 RON. Kapcsolattartó: Leveles Piroska (0741-439151). Jelentkezési határidő: augusztus 5. Előleg: 100 RON. Székelyudvarhely és környéke: Csortán Szabolcs (0744-162803), Csíkszereda és környéke: André Zsófia (0743-096613), Leveles Piroska (0741-439151), Gyergyószentmiklós és környéke: Kercsó Teréz (0742-576264), Gyimesfelsőlok és környéke: Leveles Piroska (0741-439151). A táborra a www.kersztirány.ro honlapon lehet jelentkezni, ahol a többi táborról is találnak információkat az érdeklődők.

 

Plakátért ebédet

Légy részese Jézus csodálatos kenyérszaporításának! 

Készíts felvételi plakátot a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara számára, gyűjtsd össze a legtöbb lájkot, és étkezz ingyen egy hónapig a kolozsvári Agape étte­remben!

Ha tizenkettedikes vagy, és foglalkoztat az istenkérdés, akkor készítsd el digitálisan vagy rajzold meg kézzel azt a plakátot, ami szerinted képes megszólítani a mai fiatalokat. Az elkészült alkotást küldd el május 14. és 25. között a szasszilard@yahoo.com címre, így lehetőséged nyílik megnyerni az egy hónapra szóló bérletet az Agape étterembe. A beküldött plakátok érkezésük sorrendjében kerülnek fel a https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara oldalra, ahol az a kép, amelyik a legtöbb lájkot és megosztást kapja (összegezve) május 30-ig, tulajdonosának elhozza a mindennapi kenyeret. Amint a munkádat feltettük Facebook-oldalunkra, elküldjük neked azt a linket, amelyen lájkolhatóvá válik a műalkotásod. A beérkezett pályamunkákból kiállítást szervezünk az egyetem megkezdése után a Római Katolikus Teológia Karon. Jó étvágyat! Összegezve: Feladat: plakátkészítés, lájkgyűjtés (lájk+megosztás). Téma: reklám a Római Katolikus Teológia Kar felvételijére. Nyeremény: egyhavi bérlet az Agape étterembe (www.hotelagape.ro), amit az egyetem megkezdése után használhatsz fel. Jelentkezési időszak: május 14–25. Lájkolási időszak vége, eredményhirdetés: május 30. éjfél.

Kapcsolattartó személy: Szász István Szilárd (szasszilard@yahoo.com). További információk: https://www.facebook.com/jelentkezemteologiara.