Keressétek az Urat és az ő erejét, keressétek szüntelen az arcát.

(1Krón 16,11)

Köszönet a 2011. évi támogatásért

Nyomtatás E-mail
Jakubinyi György érsek   

A 2011-es esztendő sok kihívással jelentkezett. A gazdasági válság egyre jobban elmélyült, és ennek hatásai nemcsak a társadalomban, hanem minden keresztény ember életében is éreztette hatását. Mindezeket azonban a Gondviselés szerető akarataként fogadtuk el. Visszatekintve az eltelt esztendőre, hálát adunk a mindenható és gondviselő Istennek az elért eredményekért, a megvalósított tervekért. A jó Istennek mondott hála után – a gyulafehérvári főegyházmegye főpásztoraként – szeretném megköszönni minden kedves testvéremnek a fáradozást, a lelkesedést, az együttérzést, a sok jó szándékot és támogatást.

Köszönetet mondok nektek, tisztelendő testvéreim, a felelős szolgálatvégzésért és áldozatvállalásért, a közös ügyért végzett munkátokért, amellyel a rátok bízott lelkek és közösségek javát szolgáltátok az elmúlt esztendőben is.

Köszönetet mondok kedves híveimnek, hogy a 2011-es esztendőben is vállalták egyházközségük fenntartását, részt vállaltak annak életéből, és gondjaiban is osztoztak. A helyi terhek hordozásán túl nem feledkeztetek meg és nem mulasztottátok el hozzájárulásotokkal támogatni központi intézményeinket, nevezetesen érseki hivatalunkat, papnevelő intézetünket és katolikus iskoláinkat.

Szolidaritásotokat fejeztétek ki a szórvány egyházközségeknek nyújtott támogatással. A gyűjtésekben való részvétellel hozzájárultatok a Szentszék kiadásaihoz, természeti csapások sújtotta emberek megsegítéséhez, szegényeink gondjainak enyhítéséhez. Mindezt az evangéliumi buzdítás szellemében tettétek: amit eggyel is tettetek e kicsinyek közül, nekem tettétek, mondja az Úr. Buzdítalak, kedves híveim, hogy továbbra se feledkezzetek meg támogatni mind a helyi, mind a világegyházat. Tudjuk, hogy híveink közül nagyon sokan maguk is támogatásra szorulnának. Ezért is sokkal kedvesebb adományotok a jó Isten előtt.

A híveimnek mondott köszönet után hálámat szeretném kifejezni azon nyugati segélyszervezetek és partnerek adományaiért, amelyeket nekünk juttattak. Külön köszönetet mondok az anyaországból érkezett támogatásokért.

Jól alakult az elmúlt évben az állami intézményekkel fenntartott kapcsolatunk. Ennek folytán a Nemzeti Örökségvédelmi Intézetanyagilag támogatta az érseki palotát, a székesegyházat valamint plébániáinkat. A vallásügyi államtitkársággal megvalósuló jó együttműködés államsegélyeket és pályázati lehetőségeket is biztosított, plébániáinknak. Mindezen támogatások folytán több tervünk is megvalósulhatott, illetve megvalósulása folyamatban van. Ezekért is köszönetet mondok, abban a reményben, hogy továbbra is folytathatjuk az együttműködést.

Ugyancsak köszönetemet fejezem ki a helyi, valamint a megyei önkormányzatoknak, amelyek az elmúlt esztendőben is támogatták főegyházmegyénket, templomainkat. Kérem paptestvéreimet a további jó együttműködésre mind a helyi, mind a megyei vezetőkkel, mivel ezáltal híveink adójából részesülhetnek templomaink és intézményeink az őket megillető támogatásban.

Ezeket a belföldi forráslehetőségeket továbbra is paptestvéreim figyelmébe ajánlom. Központi irodánk segítségét továbbra is bizalommal igénybe vehetik.

Mindezekért ismételten őszinte köszönetet mondok és szeretném megerősíteni minden hívemet, hogy a legkisebb jótett, adomány vagy áldozat sem marad jutalom nélkül az Úrnál.

Adjon Isten áldott új esztendőt, amelynek útján haladva betölthetjük hivatásunkat és egymást támogatva haladhatunk az üdvösség és végső beteljesülés felé.

Hálám és megbecsülésem jeleként szeretettel küldöm tisztelendő testvéreimnek és kedves híveimnek imádsággal kísért főpásztori áldásomat.

 

Jakubinyi György érsek

 

Legfrissebb híreink


Kezdődik a nagyböjt

Február 22-e hamvazószerda, a húsvétot megelőző negyvennapos böjt kezdete. Szigorú böjti nap, a katolikus hívők háromszor étkezhetnek, csak egyszer jóllakásig, és tilos mindennemű húsétel fogyasztása. Ez utóbbi tilalom nagyböjt minden péntekére vonatkozik. Hamvazószerdán a katolikus templomokban bemutatott szentmisék keretében a pap az előző év virágvasárnapján szentelt barka elégetéséből nyert hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára. Ez a szertartás bűnbánatra szólít és egyben a mulandóságra emlékeztet.

 

Önkéntesek képzése családi életre nevelésre az oktatásban

A tréning alapja az élményszerű tanulás, amely a jelentkezők aktív részvétele által valósul meg. A képzést a szatmári egyházmegye családreferense, Lepedus István és csapata vezeti. Ízelítő a képzés témáiból: bemutatkozás: célok, motiváció, elvárások megfogalmazása; a családi életre nevelés a szatmári egyházmegyében: gimnáziumi és középiskolás anyag tartalmi íve; gyakorlatok saját élményszerű feldolgozása; tapasztalatcsere; hogyan tovább, Boldogabb családokért! program a főegyházmegyében? – konkrétumok megfogalmazása. Azoknak javasolják a szervezők a jelentkezést, akik már részt vesznek ebben a programban, és új ismeretek, új lelkesedés birtokába szeretnének jutni, bekapcsolódnának a programba, családi életük rendezett, azonosulnak a katolikus egyház házasságra, családra és szexualitásra vonatkozó tanításaival, vállalják, hogy a képzést követően legalább egy osztályban elindítják a programot. Időpont, helyszín: március 23–25., a gyergyószentmiklósi Szent Miklós plébánia. Hozzájárulás: 50 lej/személy (akik szállást és teljes ellátást igényelnek). További információ és jelentkezés Kertész Marikánál: maria.kertesz@caritas-ab.ro, mobil: 0743-152008. A képzés a Gyula­fehér­vári Főegyházmegyei Caritas támogatásával valósul meg.

 

Életvédelmi előadások

Minden hónap második csütörtökén a sepsiszentgyörgyi Pro Vita Hominis Társaság életvédelemmel kapcsolatos előadásokat tart a Krisztus király-templom nagytermében. A februári előadás előtt az altemplomban szentségimádás tartottak az életvédelem szándékára, a szentmisét a Pro Vita Hominis Társaság szándékára ajánlották, megköszönték és hálát adtak mindenkiért, minden jótevőért, aki bármivel hozzájárult az életvédelem ügyéhez. A szentmise után ismertették a tevékenységüket, céljaikat, és a betegek vasárnapjára hangolódva levetítették Az úton című 40 perces filmet, amely egy súlyos betegséggel való megküzdésről szól egy tizenéves fiú esete kapcsán. Megbeszélték a film üzenetét, a találkozó agapéval zárult. (Józsa Zsuzsanna)

 

XX. megyei farsangbúcsúztató

A Hargita megyei hagyományőrző csoportok idén huszadik alkalommal gyűltek közös farsangbúcsúztatóra február 18-án. Idén Alsósófalva volt a házigazda, az esemény szervezője hagyományosan Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, s ez alkalommal az Alsósófalvi Farsangolók Egyesülete helyi intézményekkel, szervezetekkel együttműködve. Az eseményen 15 csoport vett részt, mintegy 800 maskarás és zenész mókázott, mutatta be települése jellegzetes farsangi hagyományát. Az ünnepség keretében Ádám Gyula Sófalvi farsang című fotókiállítását is megtekinthették az érdeklődők, mely a korábbi évek alsósófalvi farsangtemetéseit mutatja be.

 

Betegek világnapja Sepsiszentgyörgyön

Február 12-én este a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban az ökumenikus istentiszteletet – melyen jelen voltak orvosok, ápolók, betegek és családtagjaik – a betegekért, beteggondozókért ajánlották fel. (Józsa Zsuzsanna)

 

Böjte Csaba OFM a szentgyörgyi kultúrpalotában

A sepsiszentgyörgyi Háló meghívására a Szent József-templomban február 13-án az esti szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes celebrálta, majd a Tipe-Tupa Egyesület szervezésében, Szabó Enikő meghívottjaként a dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója előadást tartott a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotában. A bevételt a szervezők a dévai alapítvány által támogatott árva gyermekeknek ajándékozták. (Józsa Zsuzsanna)

 

Pályázat a ditrói Jézus szíve-plébániatemplom hajójának belső restaurálására

A ditrói plébánia egyháztanácsa pályázatot hirdet a Jézus szíve-templom hajója belső falainak restaurálására. A pályázaton minden erdélyi és külföldi cég részt vehet, amelynek ilyen jellegű munkára felhatalmazása van és a kivitelezéshez biztosítja az állványzatot. A restaurálási tervet és a devizt március 10-ig kell leadni a ditrói plébánián. Érdeklődni a 0740-554-221-es vagy a 0266-353198-as telefonszámon lehet. (Ditrói római katolikus plébániahivatal)

 

Időslátogató önkéntesek képzése

Kolozsvár, Torda, Dés és Beszterce környékén lakókat célozza meg az a képzés, amely a szociális karitatív munka megszervezéséhez szükséges készségeket is fejlesztené.

Az időslátogató önkéntesek képzése egy alapozó képzés önkéntesek számára a gyakorlatban hasznosítható ismeretek elsajátítására. A tréning alapja az élményszerű tanulás, amely a jelentkezők aktív részvétele által valósul meg. A képzést a Caritas szociális-karitatív munkában tapasztalt szakemberei vezetik.

Ízelítő a képzés témáiból: a Caritas: szervezet – közösség – lelkiség; Miért csinálom? – motivációk a segítésben; segítő kapcsolat felépítése idősekkel; betegápolási alapismeretek; belső erőforrások – Hogyan előzhető meg a kiégés?; időslátogató csoportok megszervezése.

Várjuk azok jelentkezését, akik rendszeresen látogatnak időseket vagy a jövőben szívesen végeznének ilyen tevékenységet; kapcsolatban állnak lakóhelyük, plébániájuk, gyülekezetük közösségével; vállalják, hogy a képzést követően lakóhelyükön legalább egy arra rászoruló idős személyt önkéntesként rendszeresen meglátogatnak; valamint vállalják, hogy a képzés mindhárom alkalmán részt vesznek. 

A képzés időpontja és helyszíne (a képzési napokon 10–16 óra között):

1. csoport: Kolozsvár–Torda környékiek számára: március 3., szombat, Ludas; március 23., péntek, Torda; április 20., péntek, Torda.

2 csoport: Dés és Beszterce környékiek számára: március 2., péntek, Dés; március 24., szombat, Beszterce; április 21., szombat, Dés.

Hozzájárulás: keresők számára 10 lej, nem keresők és nyugdíjasok számára ingyenes.

További információ és jelentkezés:

Torda környékiek: Gergely Márton (e_jozsa@hotmail.com, mobil: 0735-735153);

Dés környékiek: Miklós Attila (miklos_attila24@yahoo.com, mobil: 0735-735141).

 

Eladó egy nagyon jó állapotban lévő, 4 oktávos,  2 regiszteres és térddel is erősíthető HARMÓNIUM. 

Kapcsolat:  Németh Árpád, Búzásbesenyő 334. sz., Maros megye

 

A Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség a Keresztirány és az Áradat egyesülettel közösen idén először megszervezi a Húsvéti Ifjúsági Keresztény Zenefesztivált Resurrexit néven.

A zenefesztiválnak a csíkszeredai Segítő Mária Katolikus Gimnázium díszterme ad helyet április 21-én, szombaton.Célja összefogni a most bimbódzó vagy már évek óta működő ifjúsági zenecsoportokat, lehetőséget biztosítani a húsvét közös megünneplésére, egymás megismerésére, megmutatkozási lehetőséget nyújt a zenekaroknak egy-egy koncert/dalos összeállítás keretén belül. Minden meghívott együttesnek lehetősége lesz koncertezni, kipróbálni magát. Nem versenyről van szó, hanem együtt ünneplésről! Jó lenne, ha minél több zenecsoport részt tudna venni.

Zenekarok/ének-zenecsoportok jelentkezését várjuk február 24-ig a következő e-mail címen: ujnemzedek@yahoo.com. A jelentkezéskor említsék a zenekar nevét/megnevezését; a helységet, ahova tartozik; a kapcsolattartó személy elérhetőségeit (név, e-mail cím, telefonszám); mellékeljenek egy rövid leírást a zenekarról/zenecsoportról (kik alkotják, hol tevékenykedik, mi a céljuk); küldjenek két-három dalfelvételt (lehet amatőr felvétel is) az általuk játszott dalokról. A zenekaroknak/csoportoknak személyesen jelzünk vissza a jelentkezés után.

A program a hallgatóság számára nyitott és költségmentes. A programról áprilisban bővebben olvashatnak a www.ekip.ro honlapon.

 

Férjek, édesapák lelki hétvégéje a csíksomlyói Jakab Antal Konferencia-központban

2012. március 2–4. között a Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottságának Család-munkacsoportja szervezésében rendezik meg a férjek, édesapák lelki hétvégéjét Csíksomlyón a Jakab Antal Konferencia-központban. A hétvége mottója: Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! (Mt 28,19). A hétvége tervezett témái: Első missziós területem a családom, Misszió munkahelyemen, környezetemben, A közélet mint küldetésünk céltáblája. A témák elmélyítése érdekében az előadásokat tanúságtételek, kiscsoportos megbeszélések követik. Lesz filmnézés, közös beszélgetés, férj-apa csoport bemutatkozás is. Arra is lesz lehetőség, hogy a résztvevők a csendben mélyebben találkozzanak Istennel, és a szentmisékben, a közös imák alatt, a szentségimádáson erőt kérjenek missziós küldetésük teljesítésére. A program pénteken este 6 órakor kezdődik és vasárnap ebéddel ér véget. Részvételi díj: 160 lej/fő. Jelentkezni a www.csalad.ro honlapon lehet február 8-tól. Bővebb információ az iroda@csalad.ro e-mail címen vagy a 0742-127374-es telefonszámon. Jelentkezés után a szervezők részletes programot küldenek.


KONCERT zeneüzlet 

Hangszerboltunk színes kínálattal várja önt!

Elérhető áron vásárolhat/rendelhet hangszereket!

A hangszerkellékek széles skáláját megtalálhatja nálunk, ugyanakkor kottákat is forgalmazunk! 

Címünk: Kolozsvár, G. Clemenceau (volt Izabella) utca 6/A., az Óvár környékén.

Telefon: 0264-430030; 0758-101517

Honlap: www.koncert.ro

E-mail cím: koncert@clicknet.ro